A következőkben kicsit megpróbálunk természeti látnivalókra fókuszálni. Először elmentünk Comitán-ba, hátha ott információkat tudunk szerezni, hogy hogyan lehet eljutni a Laguna de Miramar-hoz, ami egy lagúna az őserdő közepén. Sajnos a turist office zárva volt, de egy hotel recepciósa segítőkésznek bizonyul és ellátott jótanácsokkal. (Bár ne tette volna) Egy gyors műizű uzsonna és kávé, majd tovább Lagunas de Montebello felé. Gondoltuk ott – Tziscao környékén - majd biztos lesz valami szállás. Estére oda is értünk, de semmilyen erre utaló jelzés nem volt, csak egy kis falu és egy kissé erőszakos kisfiú (Alexandro), aki agilisan próbált minket anyukája éttermébe terelni, rákot enni. Mire tudtára adtuk, hogy mi elsősorban hotelt keresünk, mutatott egy irányt, amerre magunktól biztosan nem indultunk volna. Hát legyen, bekanyarodtunk a sötétbe és mentünk a földúton. Csak hogy még izgalmasabb legyen, egy pick-up is követett, majd amikor elbizonytalanodtunk és félrehúzódtam, ő is megállt és kiabálta, hogy Hotel-hotel és mutogatott befelé a semmibe. Oké, kockáztatunk, követtük. És lám, egyszer csak feltűnt egy ház, ami tényleg hotel volt. Huhh, már megint az előítéletek. Igazi szocreál ház, dörzsölt, angolul tudó recepciós muchacho. Van szabad szoba (mind az volt), 500 peso. Mondjuk, hogy 240, fejcsóválás, oké. Kiderült, hogy az egyik tó partján vagyunk, ezért kicsit nyirkos volt a kecó, de megfelelt. A zuhanyfüggönyt nem mertük megérinteni és egy csótány is elszaladt. Megpróbálkoztunk szellőztetéssel, melynek következtében Anita fejjel vette le a karnist. Ezt Alaxendro korrektül mind végigvárta, valószínűleg nem százával esnek be ide túristák, ezért nagy érdeklődést váltott ki az érkezésünk. Kipakoltunk, biztonságba helyeztük az ezüstszállítmányt, majd elmentünk az étterembe, ahová hívtak, Alexander „bici”-vel navigált minket oda. Igazi helyi családias hely volt, anyu főzött (Pablito elszaladt valami fűszerért), a nővér (Dia) szolgált fel + a helyi srácok beavattak, hogy a „Sol” a legjobb sör Mexikóban, cserébe mi elárultuk, hogy honnan jöttünk, amin persze jó nagyot csodálkoztak. A kaja (óriásrákok) is elkészült, mindenkinek nagyon ízlett, a tulaj boldog volt és az ár is baráti lett.

Életünk leghosszabb (1,5 órás) reggelije után nekivágtunk felfedezni a Lagunas de Montebello-t, azaz az Ékszer Tavakat. A Lago de Tziscao partján aludtunk, ezért azt megnéztük a partról közvetlenül, ahol többen sátraztak. Csodálatos kék víz érintetlen zöld környezetben kb. 1500m magasan. A következő a Cinco Lagos(5 tó), ahová már kocsival mentünk fel, fejenként 5 peso-ért. A látvány mindenért kárpótolt, minden tó más színű, nagyon mély és a meredek sziklafalak miatt a legtöbb megközelíthetetlen. Lehetett volna kajakot bérelni, de ez annyira nem tűnt izgalmasnak. Miután mindent megcsodáltunk, húztunk Las Nubes-be, elvileg onnan indulnak túrák Mirarmar-ba. Szegény verda megkapta a magáét, kb. félórát mentünk egyre rosszabb földúton, míg eljutottunk egy újabb tó partjára. Ott egy fogatlan indán bácsi próbált segíteni eligazodni. Az kiderült, hogy ez nem a Mirarmar és hogy nagyon messze vagyunk tőle. De hogy hogy jutunk el oda, azt nem sikerült megfejteni és azok a tények sem segítettek, hogy a bácsi nem tudott olvasni, térképet sem látott még, mi meg nem beszélünk spanyolul. Maradt a mutogatás és si, si mindenre.  És sajnos a jobbra vagy balra elágazásnál dőlt el, hogy nem láthattuk Mirarmart… Célba vettük Bonanpak-ot (egy óriási nemzei parkot kerültünk meg hegyi utakon), hátha ott sikerrel járunk. Hegyi utak, topas-ok, a GPS térképről lementünk, még térerő sem volt és sok helyen az út teljes szélességében le volt szakadva. Viszont gyakran állítottak meg felfegyverzett katonák homokzsákos katonai állomásoknál. De csak azt kérdezték, hogy honnan-hová, esetleg benéztek a csomagtartóba. Ez főleg azért volt, mert ez a szakasz a hírhedt „Carratera Frontera”, azaz a kábítószer útvonala volt – itt csempészik Kolumbiából Guatemalán át a drogot. Az utat tehéncsorda és házi benzinkutak színesítették, ahol jobb esetben téglákon álló egyszem kútoszlopból, rosszabb esetben műanyagkannákból lehetett 87-es benzint tankolni. Emellett még egy authentik fakunyhós budit is be kellett vállalnom, a többiek a kocsiból drukkoltak nekem a legyek ellen. Yaxchillán-ban buktuk a barlangnézést, mert már elmúlt délután 4. Majd Bonanpak-ban derült ki, hogy buktuk Miramar-t, mert Comitán-ból szerveznek oda túrát és az 6 órányi kocsiútra van visszafele. Ezek után buktuk Lacanja-ban az őserdő túrát, mert késő van és a helyiek nem nagyon foglalkoznak velünk, mert nem akarunk ott megszállni, pedig izgalmas lett volna a gazdag élővilág. Azért kicsit sétáltunk a dzsungelben, majd elindultunk Palenque-be. Ez a szakasz is kemény volt, 140 km 3 óra alatt sötétben. Végre megérkezés és szerencsére eddig magát a várost elkerültük (mert csak a piramisokhoz mentünk), mert egy igazi túristaparadicsomban találtuk magunkat, tömeggel, zajjal, börgerkinggel és ezer üzletel. A szobát itt is sikerült lealkudni 350-ről 300-ra a szégyenlős fiúnál, amiért kaptunk légkondis szobát. A szokásos „könnyed” vacsora az egyik legfinomabb volt és járt mellé ingyen wifi. Utána kis séta és végre tudtunk venni tusfürdőt! Eddig mindenhol csak sampon volt (abból persze 500 féle). Kisebb koncert a főtéren – itt már legalább páran táncolnak – egészségügyi séta, beájulós alvás.Hajnali  4-kor Anita síutat szervez alvás közben.

Reggel tükörtojás egy kultúráltabb étteremben, függőágy vásárlás, majd irány Chetumal.  Mielőtt elkezdenénk a szokásos hotelkeresést, gondoltuk megnézzük a Chetumal Öblöt. Ez egy újabb optimista elképzelés volt, nem először fordult elő, hogy a "térképen csak fél centi", úgyhogy a kisautóval megint párizsdakarosat játszottunk, végül eljutottunk valahova, ami végülis szép volt, de talán felesleges kitérő. A Laci egy kis ámokfutással javította mindannyiunk kedéjállapotát, amikor 2 szer ment szembe a forgalommal és a  dudáló szembejövőt a "Nyugi fiúk, az élet kemény" megjegyzésével nyugtatta. Estére megérkeztünk Chetumal-ba, remek szállást kaptunk a főtér mellett 300 peso körül.

Reggel a főtéren rendőravatás kísérőzenéjére mostunk fogat, majd nagy reményekkel nekivágtunk, hogy nyaralunk egyet Playa Del Carmen mesés partján. Miután beértünk a városba (de már valójában előtte is) sejtettük, hogy itt nem akarunk tölteni 1 percet sem. Sajnos mintha Siofokra csöppentünk volna, hotel-étterem-üzlet sorminta övezte az utakat és csak túristákat lehetett látni mindenfelé - beleértve a szarráégett gyúrónadrágos német típust is. A partnál (amit a térségben a legszebbnek titulálnak) pedig még nagyobb népsűrűség + a hajók közvetlenül a fürdős rész mellett parkolnak. Ezen a ponon kezdtünk egy kicsit pánikba esni, de még volt Cancún-ig 2 falu a partszakaszon. (a többi részen kész és épülő mamuthotelek) A nagyobbikról még volt is egy sor az útikönyvben, Puerto Morelos. Megtaláltuk és egyből beleszeretett mindenki. Hála az égnek, tényleg egy igazi kis halászfalu, csodás, tiszta és főképpen nyugodt parttal. Itt már nagyobb műgonddal kellett a szállást kiválsztani, elvégre 4 éjszakát fogunk eltölteni. Az első szimpatikus helyen egy mégszimpatikusabb úr ajánlott egy tengerpartra néző szobát 820 peso-ért. Ami ugyan nem volt vészes, de azért megnéztünk talán kettőt. Majd megebédeltünk a "barato" étteremben, ahol jó kaja volt, a sörre és a margaritara "1-et fizet 2-t kap" akció volt + épp a RealMadrid-Róma béel meccs volt, tehát jóllakottan és elégedetten (kikapott a real) mentünk vissza a szállásra alkudozni. Mondtuk a recepciós úrnak, hogy jó lenne valami desquendo, mert 4 éjszakát maradnánk. Erre mondta, hogy oké, 760. Mi bánatos kutyaszemekkel mondtuk, hogy lehetne például 700. Erre ő, hogy egy partra néző földszinti szobáért?? Meg hogy elég fáradt, ezért azt találta ki, hogy dobjunk fel egy pénzt és ha nyerünk 700, ha ő nyer 760. Azonnal remegő kezekkel és kitágult pupillákkal elkapartunk egy 10 peso-st és megegyeztünk, melyik oldala kié. És akkor a Laci feldobta... lassított felvétel......rácsapás.......megnézés........és NYERTÜNK!!! Pacsi, nevetés, 700-ért a miénk a főnyeremény! Óriás szoba, nagy fürdőszoba, légkondi, ventillátor, kábeltv és még hűtőnk is volt meg széf a kincseknek. Parkoló, beljebb gitár alakú mdence (1szer használtuk is) napozó ágyakkal, napernyőkkel. A szobán áthaladva a másik ajtón kilépve egy kis terasz volt asztallal, aztán a fehér homok... A kilátással nehezen lehetett betelni, kék ég, zöld víz, fehér homok + egy pálma. A hotel neve amúgy Villas Latinas, a falu főterétől kb. 150 méterre van és mindenkinek ajánlom szeretettel. A program innentől kezvde a pihenésről, fürdésről és snorkel-ezésről szólt, első alkalommal amikor beúsztam kb. 50 métert, már élő korallok és annyi féle hal volt, amennyit életemben összesen nem láttam. A délután egy kis leégéssel (na jó nagy), és élelmiszerbeszerzéssel telt, a 7eleven-es forró csoki finom volt, de a Lacival mindketten kipróbáltuk külsőleg is, úgy már nem annyira jó. :)

A napi kihívásunk az volt, hogy visszajuttassuk a kocsit Cancún-ba a reptérre, magunkat meg vissza Puerto Morelosba. Kocsival oda, busszal és collectivo-val (gyűjtő járat, le kell inteni) vissza. A két út között ugyan volt másfél óra, de a reptéren működött a prodigymovil wifi és leinformáltuk a reptéri buszjáratot is, úgyhogy hamar elrepült. Aztán irány a halak közé a 25 fokos vízbe, majd 1:30-ra az étterembe Celtic-Barca mecset nézni, quesadilla de pollo-t csipegetve akciós sörrel. Akit nem érdekel a foci az egyrészt szégyelje magát, másrészt ugroja át a következő részt lesütött szemmel.

Néhány helyi öreg caballero-val együtt üvöltöttünk a helyzetkeen és együtt legyingettünk a levegőbe, mikor kétszer jutottak el a skótok a kapuig és ebből 2 gól lett. Amúgy a Barca az idény legjobb meccsét játszotta és Ronaldinho is csúcsformában játszott. Félidő 2:1. Aztán az 52. percben Henry úgy csavarta el a hosszúba, mint Arsenalos fénykorában, 2:2! Már ez is jó lett volna a visszavágóig, mikor a vége felé Messi megbolondította a fatusi védőket egy Puskás Öcsi féle visszahúzós csellel és laposan bevágta! 3:2-re nyertünk idegenben! Kifele jövet derült ki, hogy egy skót néni is nézte a meccset és mikor észrevette a barca-s felsőmet (merthogy addigra az az 1 tiszta cuccom maradt, meg különben is), viccesen utálkozott, majd békésen váltak el útjaink -  nem verekedet össze a 2 (1 fős) szurkolótábor. Óriási boldogság, főleg hogy otthon egy Asenal-Milan fos 0:0-t adott le a viasat.

Délután azt a tervet eszeltük ki, hogy búvárkodni fogunk. Anita rendelkezett Padi-val, én nem. A jókedélyű amcsi búvárközpontos faszi fel is kínálta péntek délelőttre szolgálatait, hogy Anita 50$-ért merülhet 1 tankot (70 lett volna a 2), én meg 100-ért nyomhatok egy intro dive-ot, ami kicsit húzós, dehát "nyaralunk az isten b* meg". Este kellemesen sajgó bőrfelületekkel mentünk a főtérre vacsizni, illetve internetezni, mely mellé ingyen járt egy teljes holdfogytkozás.

Anita a reggelt búvárkodással kezdte és bizony megérte korán kelni, mert ha aranyat nem is, de ráját (útólag tudom, sasrája) és teknőcöt igen. Nekem ez kimaradt, úgyhogy lehet, hogy inkább neki sem hiszem, el vagy inkáb úgy mesélem, hogy én is láttam, még nem tudom. :) Délelőtt le is zsíroztuk a búvárkodást péntekre, mert akkor senki más nem volt bejegyezve. Két fürdés közben végigsétáltunk a parton, ahol végig magánházak és hurrikánok nyomai voltak, pár napozó ember és néhány pihenő madár. A főtér mögötti partszakaszon volt a  kikötő és a falu szimbóluma, az elferdült világítótorony és viharok szimbóluma, az elferdült moló. Aztán víz-homok-víz-homok... Este a szokásos vacsora és reggelivásárlás. Az okozott némi izgalmat, hogy a bankszámlám terhelését az autókölcsönző levette ugyan papiron, de a pénzemhez nem még fértem hozzá, mert az átfutási idő 2-5 nap. Ez már rossz ómen volt a búvárkodást tekintve...

Szokatlanul szeles idővel indult a nap, ami később egyre erősödött, olyannyira, hogy alig lehetett a tengerig eljutni, úgy fújta a szél a homokot szembe. Már tudtam pénzt kivenni, de az ATM-ben csak 50-esek voltak, ezért csak két részletben lehetett volna - dupla költségért - az egész világ ellenem van! A szél miatt persze lezárták a kikötőt, egy hajó sem mehetett ki. Egy ideig reménykedtünk, hogy hátha, de aztán mégsem. Buktuk a merülést, mert másnap már repülni kellett és azt ugye egy napon nem tanácsos. Így a guitarro medencét választottuk és az általunk cipelt könyvek befejezését, ami azért nem volt annyira rossz. Este aztán megvettem végre a Centenario tequila-t és utolsó vacsora lévén megpróbáltunk chili-túladagolással végezni magunkkal, ami majdnem sikerült is, jöhetnek a rémálmok.

B-tervként befizettünk egy 30$-os motorcsónakos sznorizásra, 8-kor vigyázzban álltunk a búvárközpont előtt. Hamarosan megérkezett Paco, aki egyrészt nem fekete, másrészt jófej volt és mindenféle nyelven beszélt, kivéve magyarul. Gyors szemüveg és békatalp próba és már hasítottuk is a habokat működő és kevésbé működő hajók mellett. Először a "Fal" nevű helyhez vitt minket, amit majdnem elsőre megtaláltunk, csakhát pici volt az a bólya. Ott aztán csobb és libasorban követtük a mestert, mert ő tudta, hogy melyik korallt hol kell megkerülni, nehogy aztán nagyon fájjon. (nem is tudtam, hogy a korall az állat) Láttunk ezer féle halat meg korallt, (akkor még emlékeztem 3-nak a nevére is) és néha az volt az érzésem, hogy a hasam hozzá fog érni a zátonyhoz, olyan kicsi volt a víz. Vagy olyan nagy a hasam. Háu du ju lájk it? Gud, szuper! De hát van egy még gyönyörűbb hely is, de mivel délelőtt valami úszóversenyt rendeztek a tengerben, nem tudunk odajutni hajón. Mindegy, akkor még megmutatja a "Kert" nevű helyet is, aztán 1kor újra kivisz minket a tuti helyre, nehogy boldogtalanok legyünk. A kert szintén érdekes volt, a sekély víz alatt egy focipálya nagyságú terület volt, amiből rendesen fű nőtt ki és össze-vissza hajlongtak a fűszálak a vízzel együtt. És hát a többi élőlénybe is úgy belefeledkeztem, hogy csatlakoztam véletlenül egy másik vadidegen búvárcsoporthoz. De hősiesen visszatértem, egyedül és nem evett meg közben senki. Visszamentünk a szállásra összepakolni, ami nem kis logikai és fizikai készséget igényelt, de végül minden bekerült, még az is, ami nem fért bele. Laci már csóválta a fejét, hogy miért akarunk még egyszer sznorizni, amikor szoros az időbeosztás. Azért, mert ez még jár. Mire kiértünk a molóhoz, Paco még kint volt a vizen másokkal, de addig meghallgattuk kedves kanadai feleségének sztoriait megismerkedésükről és a faluról, ami azért olyan, amilyen, mert nem hagyják, hogy másmilyen legyen. Szerencsére. Úgyhogy nem lesz hipermarket, sem óriáshotel és senki nem ad el telket senkinek. Erre van feltalálva Cancún Hotelzóna. Meg is érkezett emberünk és 2 francia társunkkal nekiindultunk a korallvilágnak. Mint kiderült, a partszakasz pont a szállásunkkal szemben volt, ezért a kis színes halaknak és a barracudáknak búcsút intve (akiktől addigra már nem féltem) és persze az időhiány miatt kiúsztunk a partra, ahol Laci szigorú pillantásokkal várt. Összepakolás, kiséta a főtérre és rövidebb töketlenkedés után kikeveredtünk taxival a buszmegállóig az autópályához, majd időben a reptérre. 2 óra múlva landoltunk Tolucaban, onnan volt egy kicsit rázós a történet, mert nagynehezen a 3. transzferbuszra felfértünk, de az csak SantaFé városrészbe vitt, amit nem nagyon értettünk, de 80 peso-ért ez van. Ott kis tanakodás után megkérdeztünk egy taxist, hogy mennyiért vinne be a katedrálishoz, azt mondta 100. Oké, menjünk, de órával. GPS ellenőrzés mellet 55-ért ott is voltunk. Hurrá, egyből meglett a Hostel Cathedral, de csak 6 ágyas mixed verzió volt, ráadásul 150 peso-ért. Megnéztünk ezért még 2 helyet, de minden fullon volt, úgyhogy beletörőtünk a helyzetbe. A szoba teljesen korrekt volt, szinte vadiúj bútorokkal, kártyás kulcs, meg minden. Mivel egész nap nem nagyon ettünk, 11-kor elindultunk éttermet keresni, ami így utólag kicsit optimista gondolat volt, mert feltűnhetett volna, hogy a főtéren csak felfegyverzett rendőrök voltak, viszont 150-en kissebb csoportokban. Elsétáltunk 2 saroknyit - persze minden zárva volt - majd mikor jöttünk visszafelé és már majnem ott voltunk egy utcasarkon, egyszer csak kerékcsikorgás, motorhang, szirénázás - egy autós üldözés zajlott. Az üldözött taxi a keresztutcából száguldott a tér felé, mögötte a rendőrautó, szemből meg 2 gyalogos rendőr próbálta útját állni és miután nem akart megállni, félreugrottak és az egyik utánalőtt 3-at. Mindez kb. 20 méterre tőlünk premierben. Na, ott már elhittük, hogy tud ez a város veszélyesnek tűnni, ha nagyon akar. A többi járókelő, akik egy 7eleven-ből jöttek ki szintén para, ezért úgy döntöttünk, jó lesz a csomagolt szedvics és már húztuk vissza a belünket a hostelbe. Felmentünk a tetőre kiremegni magunkat, ahol Korvintető-szerű hangulatban iszogattak és buliztak a fiatalok és jól láthatóan leszarták az egész incidenst vagy nem is tudtak róla. A szobába érve a szobatársaink már aludtak, csak az egyikük integetett az ágyból, buenos noches. Fürdés, alvás az emeletes ágyakon nosztalgikus hangulatban.

17. - utolsó - nap