Utazásos impressziók, tapasztalatok, élmények...

Bencito75-tel és Luz-zal (barátnője menyasszonya) kikerültünk a Toluca-i reptérre, ott nagyon hideg volt és Laci nem bírta tovább és ellátta Bencét 1-2 nagy életigazsággal, ha a jövőben turisztikai jellegű tevékenységből szeretne megélni, mit csináljon másképp. Mindent. (szerk.) Prodigy netezés, majd engem megint kipakoltak a határőrök (meg kéne borotválkoznom), majd 2 óra múlva Cancún forró párás levegőjét lélegeztük némi nikotinnal keverve. Miután minden poggyász előkerült, nekiálltunk ajánlatokat gyűjteni az autókölcsönzőktől. Ekonomi kár vid erkondésün for nájn déjz, isurensz inklúdid. Oké, egy VW Pointer mellett döntöttünk 300$ volt mindennel, sőt a tú drájverz-t és 3 óra extrát megkaptuk grátisz. Egy apró kellemetlenség volt csupán, hogy zároltak 1200$ depozitot, amit 2 kártyával tudtunk csak megoldani, sebaj, belefér. Épphogy. Nekiindultunk Cancún-nak, de a látvány kicsit lehangoló volt, mintha Miami-ban, vagy Dubai-ban járnánk, óriás menő szállodák, McDonalds, hipermarketek...

Hát nem itt fogunk majd lakni, az tuti. De a Karib tenger partja gyönyörű. Gyors ebéd egy Lucho Libre (mexikói pankráció) rajongó éttermében, aki csak 3$-ért akart adni egy csomag totopos-t, majd megindultunk Valladolid irányába. Az autópálya teljesen néptelen volt és drága (200 peso), de hamar ott voltunk. Parkolás, séta, szálláskeresés. Relatíve hamar megegyeztünk, 3 ágyas szoba ventillátorral (habitacion por tres personas con ventilador, con o sin desayuno) 420 peso környékén. Hangulatos szoba, kovácsoltvas ágyak, nyitott hall, az udvaron pálmák és medence. És hát ezen a ponton fogytak el a tiszta ruháim, úgyhogy mosni kellett és nem sok remény volt, hogy meg is száradnak. Majd a kocsiban. Este sétáltunk kicsit a langyos estében, majd beültünk egy étterembe, ahol nemcsak hogy finom volt minden – bár a csípős-túladagolást elkerülendő én valami hagyományos ételt rendeltem -, volt ingyen wifi, ezért mindenki belefeledkezett a levelekbe és a netbe, olyannyira, hogy a Laci észrevette hirtelen (egy pillanattal később mi is), hogy az összehajtott szalvétáját fogyasztja egy kis salsa-val. Lefekvés előtt Anita még beruházott egy kézzel szőtt függőszékbe, ami felejthetetlen emlék, főleg a kis bonyodalom után, amit Madridban okozott a szuvenír. 

6. nap Chichén Itzá

Reggeli, kávé a hotel udvarán kellemes napsütésben, indulás Chichén Itzá-ba. Ezt a azték-tolték romváros nemcsak a Yucatán félsziget építészetileg legjelentősebb rom-együttes, hanem az UNESCO világörökség része és a világ 7 csodáinak egyike. Itt sikerült elsütni a Student ill. a Teacher card-jainkat, ezért féláron jutottunk be (50 peso). Viszont az 1 m2-re eső túristából itt volt a legtöbb, többnyire amerikaiak, de még pecsenyére sült magyar csoporttal is találkoztunk. A nagy piramis-templomot (El Castillo) ezúttal csak kívülről (alulról) lehetett megcsodálni, szép volt még

-          Harcosok temploma - egy csomó oszloppal körbevéve, tetején szentéjjel

-          Labdajáték (pok ta pok) tér - korabeli játékot űztek itt életre-halálra (a vesztes csapatot feláldozták), egy lasztit kellett a pálya falán levő kőgyűrűn átjuttatni

-          Csillagászati templom (El Caracol) - egy domb tetején, hengeres épület, belül egy csigalépcső vezet föl a kupolába, ahol úgy vannak kialakítva az ablakok, hogy alkalmas legyen a Hold és a csillagok megfigyelésére

-          -Apácakolostor – ezt csak a spanyolok találták ki, valószínűleg közigazgatási épület lehetett

-          Áldozat kútja (Cenote) – hatalmas természetes mélyedés (kút), az alján vízzel, ahová szárazság idején élve dobálták be az áldozatokat az esőistennek

Azért a kultúra mellett egy fagyi és a romok tetején napozó leguánok fotózása belefért. Láttunk még egy korabeli fürdőt és a Főpapok templomát és az esőisten (Tláloc) jellegzetes arca majd’ minden falon. Azért volt ekkora kultusza, mert a Yucatán félszigeten nincsenek folyók, ezáltal a csapadék jelentette az életbenmaradást. Egy időben kiszáradás miatt el is hagyták ezt a várost, de a természetes kutak (földalatti barlangok) feltöltődése után visszaköltöztek a lakosok. Miután mindent megnéztünk, mi is elhagytuk a város, de indulás előtt még vásároltunk pár apróságot.
Délután továbbindultunk Uxmal felé, igazi mexikói falvakon keresztül és itt szembesültünk a Topas nevű jelenséggel, ami az út többi részén jelentősen megkeserítette az életünket. Azt értem, hogy a lakott területeken belül óvni kell a gyalogokat, meg a bringásokat, de könyörgöm, miért kell 100 méterenként a falu teljes hosszában különböző alakú és anyagú fekvőrendöröket (topas) elhelyezni nagyrészt tábla nélkül? Ettől függetlenül igazi inszájd élmény, gyönyörű tájak, zöld hegyek, dús növényzet, a falvakban nádfedeles kunyhók, útközben szinte csak a helyi mezőgazdasági munkások (nem akartam parasztot írni) közlekedtek teherautókkal és terepjárókkal. Egy helyen (Techo) meg is álltunk vizet venni és amíg cigiztünk, az arrajárók nézegettek minket (főleg a Lacit), de kedvesen mosolyogva, legtöbbjük még köszönt is. Aztán kicsit eltévedtünk, majd elkezdtünk szállást keresni Uxmal környékén. A közeli sokcsillagos hotelek szépek voltak ugyan, de egy szoba 1000 peso-nál indult és ráadásul nem is volt. Illetve egy volt majdnem, de azt ki kellett volna festeni előbb és ehhez nem volt elegendő testi-lelki erőnk. Mentünk még egy kisebb kört, kérdezősködtünk párszor, így találtunk egy bungallós szállást 380-ért Santa Elena közelében csendes, nyugodt környezetben, ami gyönyörű kerttel volt körülvéve. Még a 800 fajta növény fel is volt címkézve, hogy mi micsoda. A személyzet talán francia volt és kiválóan beszéltek angolul is. Ajánlották, hogy vacsorázzunk az út túloldalán található étteremben, ezért (meg nem volt más) odamentünk. Az étterem igazából (talán az angol tulaj miatt) jellegtelen volt, kaja felejthető. Az este hátralevő része a szokásos módon zajlott, mobil eszközök feltöltése, pakolászás, fürdés, alvás. A ruhák (amiket Valladolidban kimostunk) végre megszáradtak!

Reggeli (aranyárban), irány Uxmal. A diákigazolvány sajnos itt nem működött – 98 peso-ba fájt – még a Boss-szal való hiszti után sem. A híresebb épületek a Varázsló temploma, a Kormányzói Palota és itt is van labdajáték-pálya, csak sokkal kisebb, mint Chichén Itzá-ban. A Kormányzói Palotáról gyönyörű kilátás nyílt a városra és a szép erdős környezetre, a napozó leguánok tömege már szinte megszokható volt. Kivéve az, amelyikkel kölcsönösen megijesztettük egymást, mikor lerövidítettünk egy sétát az egyik épület oldalán. Ő rohanva, Anita sikítva, én pedig tangapapucsban pánikszerűen szökdécselve reagáltuk a váratlan találkozást.

Tovább autózva a Puuc-úton (útvonal a Yucatán fsz-en romvárosok között) Kabahvolt a következő állomás, ami a régió második legnagyobb maja stílusú romváros Uxmal után. A leghíresebb építmény a Maszkok Palotája, ami több száz kőmaszkkal van feldíszítve , mind az hosszúorrú esőistent, Chaac-ot ábrázolja. Ezen kívül több palota, alacsonyabb épületek, kisebb lépcsős piramisok és néhány háborús jelenetet ábrázoló falfaragás is található itt. Ahogy távolodtunk Cancún-ból szerencsére a túristák száma egyre csökkent, tényleg csak kisebb csoportok voltak rajtunk kívűl.

Kora délutánra már Sayil-hoz értünk, ahol a kedves személyzetnek 38 peso-t, egy erőszakos kutyinak sóskekszet kellett adni. Egy kellemes erdős sétány vezetett be a romokhoz. Ez egy kis, csendes hely, a leghíresebb épület az El Palcio, ami egy hosszúkás lépcsőzetes palota, oszlopokkal diszítve.

Következő állomásunk Edzná volt, ez a látványosság ingyenes a látogatók számára. Itt a fák szinte a romokból nőnek ki, de a város közepén fekvő füves terület angol focipályához hasonlóan volt karbantartva. A tér különböző épületekkel volt körbevéve, melyek közül a legfontosabb épület a 40 m magas Nagy Piramis (katedrális) volt, amiről pompás kilátás tárult elénk a környékről, csak a meredek (60 fokos) lépcsőn való lejövetel volt ezúttal félelmetes, mert egyáltalán nem volt korlát, csak egy kötél bokamagasságban. Úgyhogy Anita pókjárásban jött le inkább.

Miután kinézelődtük, le/kifényképeztük és kiféltük magunkat nekivágtunk Campeche-nek. Útközben a szokásos kedves falvak nádtetős házakkal, szinte kihalt utak hazafelé igyekvő munkásokkal  - és egy helyi focimeccs technikás, de kellőképpen határozott sportmozgásokkal - suhantak el mellettünk. Campeche-be beérve aztán olyan dolgok jöttek, amiktől már elszoktunk kicsit, dugó, zaj, káosz és számozott utcák. Mindegy szállást kellett találni, egy félórás stresszt követően sikerült, Hotel Colonial 282 peso-ért. Nomen est omen, a stílust könnyű kitalálni. Hihetetlen szobát kaptunk, olyan volt, mint egy börtön, színes falakkal, rácsos ablakkal, tükrös szekrénnyel, a „fürdőszoba” egy paravánfallal volt leválasztva a szoba sarkában és a mindenfelé kanyargó csövekből ki kellett keresni, melyik a hideg/melegvíz. Fürdés után mindenki rendbe szedte magát, majd egy rövid séta közben megint találtunk egy frankó műanyagszékes Taqueria-t, ahol isteni tacot és limonádét fogyasztott mindenki. A tulaj bácsi nagyon kedves volt, Anitának adott egy szál virágot (Valentin nap lévén) és még le is ült beszélgetni hozzánk, bár egy szavát sem értettük. Majdnem elsőre hazataláltunk, szerencsére a hotelünknél fél méter magas volt a járda, ezért végül meglett, utolsó cigi a hangulatos, csempézett tetőteraszon - alvás.

Reggel indulás – így nappali fényben sokkal impozánsabbak voltak a szűk, kövezett utcák és a színes többnyire alacsony házak -, péksüti beszerzés, ATM - némi feszültséggel, de mire sínen voltunk, gyorsan el is múlt. Palenque felé hajtottunk, ezúttal a Mexikói-öböl mentén egy darabig, még meg is álltunk kávézni egy kikötőnél, az étterem teraszáról a hálót javító halászokat és a röpködve vadászó sirályokat, pelikánokat figyeltük. Palenque környezet szempontjából talán a legszebb maja romváros, egy UNEXCO világörökség részét képező nemzeti parkban található. Mivel a várost néhány száz év alatt eléggé benőtte az őserdő, nagy része (95%) még ma is feltáratlan. Az erdőből kiérve egy nagyobb téren találtuk magunkat első komolyabb épület a tér egyik szélén a Feliratok Temploma. A lépcsőzetesen emelkedő templom tetején stukkókkal díszített oszlopok állnak, a belsejében egy belső előcsarnokot fedeztek fel, ahonnan egy sírkamra nyílik, amiben egy díszes szarkofágban megtalálták az egyik király maradványait érintetlenül! A palenque-i Palota egy magasabban fekvő teraszon található épületekből áll. A Kereszt épületegyüttest a Kereszt Tempoloma, a Leveles Kereszt Tempoloma és Nap Temploma alkotja és a város 3 helyi istenének szentelték. A falakon hieroglifák és faragott képeken különböző jelenetek találhatóak. Említésre méltó még a Gróf Temploma, amiben egy ideig egy (szerintünk) őrült osztrák kutató gróf lakott egy ideig. A nézelődést árusok és az erdőből oroszlánbőgés (ki minek hallotta) színesítette. Kifelé jövet, a parkolóban kedves mexikói túristák tequilával kínáltak, amit először nem akartam elfogadni a párás 40 fokra, illetve a korábbi alkoholmérgezésközeli élményekre való tekintettel, de végül nem akartam megsérteni őket és hát nem bántam meg. Olyannyira nem, hogy megjegyeztem a fajtáját (Centenario) és később beszereztem magamnak egy üveggel - azóta már többen igazolták a véleményem! San Cristóbal felé útközben még épp időben értünk az Agua Azul vízeséshez. A hihetetlen víztömeget több pontról is meg lehetett csodálni és turista is alig volt. A bejárat közelében egy nagyobb területen gyülekeztek az emberek és egy színpad is fel volt állítva, – mint kiderült – valami vallási ünnephez készülődtek. Úgyhogy mire végeztünk a vízeséssel, besomfordáltunk a buliba, ahol szívesen láttak minket, egyből invitáltak a büfékhez, ahol ismét házias ízeket és olcsó árakat kaptunk. A kihangosítással küzdöttek egy ideig, majd elkezdték nyomni a helyi mulatóst, amire – meglepődésemre – nem hogy nem táncoltak, de gyakorlatilag mozdulatlanul állt/ült mindenki. Nemsokára továbbálltunk és megkezdtük az út legfárasztóbb részét sötétben, kanyargós meredek hegyi utakon topas-okkal szinesítve. Valamikor késő este érkeztünk San Cristobal de las Casas-ba hullafáradtan és nyűgösen, úgyhogy nagyjából az első szobát kivettük, ami útba esett. Ezzel együtt nem hagyhattuk ki a koktélozást a Crocodilo bárban – nagyon korrekt lounge bar jó zenével (pl. Killin me softly spanyolul) és rengeteg Frida portréval -, ahol a szuper koktélok mellé egy idő után működő Internet-hozzáférést is nyertünk, majd záráskor vonszoltuk vissza magunkat polárokba öltözve. A szállás rendben volt 270-ért, még zárt parkolót is kaptunk, de reggelit itt sem.